12.5.4 Rendszerváltás Magyarországon
2024. november 15. írta: Töritanár__

12.5.4 Rendszerváltás Magyarországon

A rendszerváltozás fogalma: A Magyarországon 1985 –től megindult és az 1990 –es szabad választásokkal részben befejeződött, békés eszközökkel végbement politikai folyamatot, amely a kommunista hatalom diktatórikus jellegű egypártrendszerét, illetve az állami és társadalmi tulajdonra épülő tervgazdálkodását átalakította többpártrendszeres parlamentáris demokráciává és magántulajdonra épülő piacgazdasággá, magyarországi rendszerváltozásnak nevezzük.

Röviden: Hazánk történelmének fontos eseménysora, amely az 1989-es évehez köthető leginkább és amely a korábbi évtizedek szocialista egypártrendszerét vértelen módon, békés eszközökkel változtatta többpártrendszerré és valódi demokráciává.

rendszervaltas.jpg

A Kádár-korszak utolsó évtizede (ismétlés):

A 70 -es évek közepétől az ország lakossága még ugyan teljes mértékben élvezte a szociális biztonság előnyeit, ám a teljes foglalkoztatás fenntartása érdekében megkezdődött a hitelek folyamatos felvétele, az ország titokban tartott eladósítása. Közben megindult az ellenzék megszerveződése is: titkos kiadványok (úgynevezett szamizdat irodalom) kezdett terjedni, például: Demokrata, a Figyelő és a Hírmondó, mégpedig Bibó István, Kiss Kános, Csoóri Sándor, Illyés Gyula írásaival. 

Később, 1985-re aztán a kommunista rendszer is "puhulni kezdett", amikor a Szovjetunió élére a reformer Mihail Gorbacsov került. Az új orosz vezető egyszerre kezdett a Szovjetunió átalakításához és a hidegháború tárgyalásos lezárásához.

A rendszerváltás első eseményei []

Előbb 1985 júniusában Monoron, majd 1987 szeptemberében Lakitelken, Lezsák Sándor házában találkoztak a hazai ellenzék népi és urbánus vezetői, értelmiségi alakjai. A lakitelki találkozón született meg a Magyar Demokrata Fórum (MDF) is 1987-ben.

lakitelki_talalkozo_lezsak.jpg

Az utolsó egypárti, de már némileg reform körülmények között megtartott parlamenti választásokra 1985 júniusában került sor. Ennek során már 40 ellenzéki képviselő is mandátumhoz juthatott. Ez a parlament alkotta meg később, 1988/89 során  a rendszerváltás törvényeit, 58 jogszabályát.

Az 1988-as esztendőben sorra alakultak Magyarországon a pártok, így például a FIDESZ (1988.03.30), az SZDSZ, a Független Kisgazda Párt, majd 1989-ben a KDNP és végül az állampártból az MSZP (1989.10.09.)

Kádár félreállítása, a reformkomunisták előretörése:

​Az állampártban (MSZMP) 1988 -ra a reformkommunisták kerültek többségbe. Legjelentősebb képviselőik: Németh Miklós, Pozsgay Imre, Nyers Rezső voltak. Kádárt mégis egy törtető régi-kommunista állította félre 1988 május 22-én, mégpedig Grósz Károly. Kádárnak a pártelnöki pozíciót kínálta fel és ezzel valójában kivette kezéből az irányítást. (Kádár egy évvel később meghalt, 1989 július 6-án.)

partfotitkarok_minelnokok.jpg

Grósz csak fél évre tudta megkaparintani hatalmat, mert 1989 októberében egy tehetséges reformernek kellett átadnia  a vezetés, ő volt Németh Miklós. Az ország élén 1989 október 7 és 1990 május 23 közt miniszterelnöként állva Németh Miklós törvényesítette a rendszerváltás rendelkezéseit. (A miniszterelnöki címet már 1988 november 24-én megkapta, de 1989 október 7-ig a döntés a pártfőtitkár, Grósz kezében volt.)

A rendszerváltás megvalósítása és törvényei: [video]

ellenzeki_kerekasztal.jpg

Az ország átalakításának, vagyis a piacgazdaság létrehozásának, a többpárt rendszer megteremtésének és egy új alkotmány megírásának feladatát az úgynevezett Ellenzéki Kerekasztal készítette elő, 1989 tavaszán. Ennek az új formációnak az ellenzéki pártok vezetői alkották a gerincét. Például: Szabad György, Antall József, Pető Iván. Néhány hónappal később az EK tárgyalásokat kezdett az MSZMP és a szakszervezetek vezetőivel. Ezzel létrejött a Nemzeti Kerekasztal (1989 június 13.).

Az ellenzék és a régi vezetés együttműködése alatt született meg a rendszerváltást lehetővé tevő két első fontos törvény, a Társasági törvény (1988 október 10.) és az Egyesülési törvény (1989 január). Ezek révén lehetővé vált a vállakozások szabad alapítása és pártok létrehozása. Vagyis a magyar gazdaság és politikai élet plurálissá vált. (Vége lett az egypárt-rendszer és tervgazdálkodás korának.)

rendszervaltas_fenykep.jpg

A rendszerváltás két fontos eseménye:

1.) Nagy Imre újratemetése: Az 1956-os forradalom hősének Nagy Imrének az újratemetésével (1989 június 16.) egyértelművé vált: Magyarország felszámolta a kommunista diktatúrát és rehabilitálta Nagy Imrét. Orbán Viktor beszéde

2.) Páneurópai piknik: A Németh kormány külügyminisztere, Horn Gyula 1989 augusztus 19-én az osztrák vezetőkkel (Alois Mock osztrák külügyminiszterrel) közösen megnyitotta a vasfüggönyt Sopronnál és lehetővé tette 23 ezer keletnémet állampolgár nyugatra "menekülését". Ezzel a világ számára is megüzente hazánk: új korszakba lépett Magyarország.

vasfuggony_atvagasa.jpgA harmadik köztársaság kikiáltása és az első szabad választások:

A magyar parlament 1989 őszén sorra fogadta el és öntötte törvényi formába a Nemzeti Kereskasztal javaslatait, többek közt Magyarország új alkotmányát is (Az 1949 évi XX. törvényt, módosította az 1989 évi XXXI. törvény). Ennek nyomán Magyarország népköztársaságból újra köztársaság lett. A köztársaságot 1989 október 23-án kiáltotta ki Szűrös Mátyás, a parlament elnöke.

Az első szabad választásokat 1947 után 43 évvel, 1990 március 25-én tartották meg. A győztes az MDF lett, így hazánk rendszerváltás utáni első miniszterelnöke Antall József lett. Az új alkotmány szerint köztársasági elnököt is választani kellett, ez azonban már a parlament feladata lett a négyigenes népszavazás döntése alapján. 1990-ben az első köztársasági elnök Göncz Árpád lett. Négyigenes népszavazás: 1989 november 26-án négy kérdésre várt igen válaszokat azoktól, akik támogatták a rendszerváltást. A 4 kérdés a köztársasági elnök megválasztására, a munkásőrség feloszlatására, az állampárt pénzügyi elszámoltatására és a munkahelyeken való pártműködésre vonatkozott.

nemeth_pozsgay_medgyessy.jpg

Az 1990 utáni új magyar állam szervezeti felépítése:

  • Az állam legfőbb méltósága a parlament által 5 évre választott köztársasági elnök (államfő)
  • Az állam legfőbb irányító szerve a parlament, mely 4 évente megtartott választások eredményeként jön létre, és 200 tagú (2012 előtt 386 tagú volt.)
  • Választásokon csak az országos listát állítani tudó pártok indulhatnak és csak 5% eredmény elérése után juthatnak a parlamentbe.
  • A választási rendszer vegyes, vagyis pártlistára és egyéni jelöltekre is szavazhatunk (így a képviselők egy része a pártlistákról, másik része pedig egyéni választókerületekben győzve juthat az országgyűlésbe)
  • Az állam végrehajtó hatalmát a választásokon győztes párt(ok) által létrehozott kormány és miniszterelnök lépezi.

​A rendszerváltás révén Magyarország egy új korszakba lépve lezárta az egypárti kommunista diktatúra 43 éves időszakát (1947-1990) és a piacgazdaság, illetve többpártrendszer fenntartásával szabad, szuverén országként Európa teljes jogú államává vált. 

A rendszerváltás tananyag fogalmai

  • 1.) szamizdat
  • (a rendszerváltás előtt, titokban nyomtatott, kommunistákat kritizáló újságok, röpiratok)
  • 2.) Mihail Gorbacsov
  • (a Szovjetunió utolsó vezetője, aki 1985-től engedélyezte a rendszerváltási folyamatokat)
  • 3.) Lakiteleki találkozó
  • (a redszerváltó magya ellenzék 1987-es találkozója Lezsák Sándor Kecskemét közeli házában)
  • 4.) Lezsák Sándor
  • (a rendszervbáltás akaró ellenzék tagja, az 1987-es lakilleki találkozó házigazdája)
  • 5.) Németh Miklós
  • (a rendszerváltás idején, a rendszerváltást segítő miniszterelnök)
  • 6.) Pozsgay Imre
  • (a rendszerváltást segítő MSZMP politikus)
  • 7.) reformkommunisták
  • (olyan MSZMP vezetők, akik rendszerváltást, demokratizálódást, többpárt rendszert akartak)
  • 8.) Grósz Károly
  • (a Kádárt leváltó MSZMP vezető, 1988-ban)
  • 9.) Ellenzéki Kerekasztal
  • (1989-ben a rendszerváltást rögzítő törvények előkészítését végző csoport, mely ellenzéki pártok vezetőiből állt) 
  • 10.) Nemzeti Kerekasztal
  • (a rendszerváltó törvényeket végső formába öntő csoport, melynek tagjai az Ellenzéki Kerekasztal + MSZMP vezetők + szakszervezetek)
  • 11.) a rendszerváltás két legfontosabb törvénye
  • (Egyesülési tv és Társasági tv a szabad vállalkozás és párt alapításról - 1988 október és 1989 január)
  • 12.) Horn Gyula
  • (rendszerváltó Németh kormány külügyminisztere)
  • 13.) Páneurópai picnic 
  • (a vasfüggöny átvágása, 1989 nyarán, Sopron közelében, Horn Gyula részvételével)
  • 14.) a 3. köztársaság kikiáltása
  • (1989 október 23 -án Szűrös Mátyás által)
  • 15.) Göncz Árpád 
  • (a rendszerváltás utáni első köztársasági elnök, 1990-2000 közt)
  • 16.) Antall József
  • (a rendszerváltás utáni első magyar min.elnök, MDF politikus)
  • 17.) Négiygenes népszavazás
  • (1989 november 26-án a köztársasági elnök megválasztására, a munkásőrség feloszlatására, az állampárt pénzügyi elszámoltatására és a munkahelyeken való pártműködésre vonatkozott)

[Nagy politikai viták]

valasztasok_1990_2010.jpg

torikonyv_logo_menu.jpg

Harmat Árpád

A bejegyzés trackback címe:

https://torikonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr6918731702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása