Előzmények:
A háború kirobbanása egy merényletre vezethető vissza, melyet a trónörökös és felesége ellen követtek el.
A szarajevói merénylet:
Egy boszniai hadgyakorlaton egy szerb nacionalista diák (Gavrilo Princip) 1914 június 28 –án lelőtte a Monarchia trónörökösét, Ferenc Ferdinándot. Az osztrák ultimátumot követően megtörtént a hadüzenetváltás, és a szövetségi szerződések okán minden szemben álló hadat üzent a másiknak. Az első világháború végül, 1914 július 28-án tört ki, a Szerbia elleni hadüzenet napján.
A különleges helyzetű országok:
Különleges helyzetben volt 6 ország: Olaszország, Románia, Bulgária, Törökország, USA és Oroszország. Ezek vagy a háború kezdetén átálltak a másik oldalra, vagy eleve késve léptek be a harcokba.
- Olaszország bár alapító tagja volt a Hármasszövetségnek, ám 1915 –ben mégis átállt az antanthoz, miután titkos ígéretet kapott Angliától arra, hogy Tirol egyes részeit a harcok után majd nekik ítélik (Ausztriától) sőt egyéb területeket is kaphat. Pl: Trieszt, Isztria, török területek, albániai kikötők, gyarmati régiók. Ezek közül csak Tirol és Trieszt fog teljesülni. (Olaszország csalódik az antant-hatalmakban a háború után.)
- Románia szintén átállt 1916 –ban, miután Anglia nekik ígérte Erdélyt. (Szintén a Hármasszövetség tagja volt.) Feltélel: Románia támadja meg a Monarchiát. Erre 1916 augusztus 27-én kerül sor Erdélynél.
- Törökország és Bulgária az előző két átállás ellensúlyozásaként késve ugyan, de a Hármasszövetség oldalán lépett a háborúba (Törökország 1914 októberében, Bulgária 1915-ben.)
- Az USA sokáig elhatárolódott Európa konfliktusaitól (izolációs külpolitika), ám két kereskedelmi hajójuk elsüllyesztése után változott politikájuk. Sok amerikai veszett oda a Sussex és a Lousitania megtorpedózásakor. Ehhez jött a Zimmerman-távirat ügy (1917 januárjában Arthur Zimmerman német külügyminiszter katonai szövetséget ajánl Mexikónak Amerika ellen). Így az USA belép a háborúba az antant oldalán. 1917 április 6 => amerikai hadba-lépés
- Oroszország: Az Orosz Cárság az antant alapítója volt, ám a háború alatt előbb egy forradalom, majd puccs zajlott Oroszországban, mely megváltoztatta a külpolitikáját. Különbékét kötve kiléptek háborúból. Ez volt a Breszt-litovszki béke (1918 március 3.) Oroszországban új háború kezdődik a vörösök és fehérek polgárháborúja.
A főbb frontok és a háború első szakasza:
- 1.nyugati front (Franciaország-Belgium területén),
- 2.keleti front (Oroszországgal szemben)
- 3.Olasz front (az Isonzó folyó mentén)
- 4.Balkáni front (kezdetben, Szerbiában, később Törökországban majd a görög területeken)
- 5.Mezopotámiai front (Perzsa öbölben, a mai Irak területén)
A háború első szakasza
Nyugati front: A nyugati fronton a németek támadása Alfred von Schlieffen tábornok villámháborús terve alapján indult, Belgiumon keresztül Franciaország ellen: 1914 augusztus 4. Ám a gyorsaságra alapozott taktika nem vált be: a francia-angol csapatok megállították a németeket Párizstól 25 km-re a Marne folyónál. Állóháború alakult ki, ami azt jelentette, hogy mindkét fél lövészárkokat ásott és három éven keresztül alig mozdult a frontvonal. A háború első felében a két legnagyobb csata a Somme –i és a verduni ütközet volt 1916-ban. Mindkettő döntetlennel zárult, egy millió elesett katonával (a két oldalon).
A keleti front:
Oroszország ugyan betört Kelet-Poroszországba. A váratlan támadás miatt hátráló német erők élére ekkor került Paul von Hindenburg tábornok és „jobb keze” - hadműveleti főnöke - Erich Ludendorff. Az idős de nagyon tehetséges tábornok 1914 őszén kettős győzelmet aratva állította meg az oroszokat, így előbb Tannenbergnél (1914.aug.28-30) majd a Mazúri tavaknál (1914.szept.6-15) könyvelhetett el diadalt.
Később, 1915-ben Galíciában (ma Lengyelország) a gorlicei áttöréssel a központi hatalmak visszaverték a cári csapatokat. Premysl vára orosz kézre kerül (100 ezer elesett osztrák-magyar katona). Az oroszok második nagy előretörése – a Bruszilov offenzíva (Alekszej Bruszilov tábornokról elnevezve) – 1916 júniusában indult és újra nagy győzelmeket hozott. Ám Oroszország kimerült a harcokban és többé nem tudott sikereket elérni.
Itáliai front:
Az itáliai fronton az Isonzó folyó mentén hosszú állóháború alakult ki az olasz és osztrák-magyar hadseregek közt. Összesen 11 isonzói csata zajlott 1915 júniusa (1. isonzói csata) és 1917 augusztusa között. A csaták közül a hatodik isonzói csata részeként 1916 augusztusában a doberdói csata volt a legjelentősebb. A két oldalon összesen 100 ezer halott. Olasz győzelem. Majd az elkövetkező évben 4 nagy olasz támadást ver vissza az osztrák-magyar haderő. Nagyobb változás: 1917 októbere: Caporettoi áttörés.
FILMRÉSZLET [Nyugaton a helyzet 2022. 2:09:00]
A képen a háború fontos tábornokai: Hindenburg, Ludendorff (német parancsnokok), a francia Ferdinand Foch (antant tábornok, a nyugati front főparancsnoka 1948 ban), a szintén francia d"Esperay (Balkánon 1918-ban), az orosz Alekszej Bruszilov. Egyéb tábornokok: Schlieffen, Falkenhayn, Mackensen.
Balkán front:
Összesen 4 szakasza és helyszíne volt: 1.) Szerbia elleni harc: A Balkánon a Monarchia csak 1915-re tudta legyőzni Szerbiát. A megvert szerb hadsereg maradékát, 150 ezer katonát a görögországi Korfu szigetére menekítette az antant flottája 1915 decemberében. 2.) Románia támadása a Monarchia ellen: Közben Románia megegyezett az angolokkal (nekik ígérték Erdélyt) így 1916 augusztus 27-én megtámadta Erdélynél Magyarországot. Válaszul Erdélybe indult Erich von Falkenhayn tábornok német - ostrák serege, mely 1916 szeptember 10-én megállította és legyőzte a románokat, majd október 4-én August von Mackensen teljesen visszaszorította őket Romániába. 1916 december => a németek bevonulnak Bukarestbe. Románia megadja magát: fegyverszünet: 1917 dec.9 (Bukaresti béke: 1918 május 7.)
3.) Törökországi harcok: Az angolok közben 1915-ben a törökországi szorosoknál Gallipolinál indítottak támadást. Itt súlyok harcok után 1915 őszére központi hatalmak győztek. 4.) Görögországból kiinduló antant támadás: Az antant erőit 1915 végén a görögországi Thesszalonkibe vitték, ahol újabb balkáni frontot nyitottak Louis Franchet d'Esperey tábornok vezetésével
Harc a tengereken:
Németország 1915 februárjában korlátlan búvárhajó harcot hirdetett az Antant hatalmak ellen. Három és fél év alatt 5 ezer hajót süllyesztettek el. A háború egyetlen nagyobb tengeri csatája Dánia partjainál zajlott, ez volt a Jütlandi csata 1916 május 31.
A háború első felének mérlege
1.) A Monarchia kimerülése: Az 1917-es esztendőre a Monarchia gazdasága teljesen kimerült és az antant tengeri blokádja miatt Németországban is visszaesés kezdődött. Ferenc József 1916 november 21-én meghalt. A trónon IV. Károly követte (testvérének unokája) Három fronton harcoltak a Monarchia katonái: keleti (Galícia), Olasz front, Balkán. A Monarchia hadseregének vezérkari főnöke: Franz Conrad von Hötzendorf volt 1917 március 1-ig, majd helyére a magyar Arz Arthúr lépett. Közben az osztrák-magyra flotta is bevetésre került: Horthy Miklós kapitány győzött az ottrantói csatában. 1918 februárjában a flotta vezetője lett (mint ellentengernagy)
2.) Oroszország válsága: Éhinség, tüzelőanyag hiány, halálesetek a frontokon. A lakosság a cár ellen fordul 1917 februárjában.
3.) Az USA hadba-lépése: Az USA hadbalépésével a nyugati front erőviszonyai megváltoznak. Kb 2 millió amerikai katona érkezik a franciaországi frontra.
A fő változások: egyes amerikai hajók elsüllyesztése miatt az USA hadba lépett az antant oldalán, ami ellensúlyozta Oroszország kilépését! Ok: távirat-botrány + hajó elsüllyesztése. Arthur Zimmerman német külügyminiszter Mexikót az USA megtámadására biztatta. A távirat brit, majd amerikai kezekbe került. Hajók: német tengeralattjárók süllyesztették el a Lusitania brit hajót 127 amerikai utassa (1915 május 7.), majd 1916 áprilisában a Sussex brit teherhajót is megtorpedózták. Az amerikai kongresszus 1917 április 6-án szavazza meg a hadbalépést. Az oroszok az ottani forradalom miatt kötöttek különbékét.
4.) A hátországok gondjai: Nagy jelentősége lett a haditermelésnek, a propagandának és cenzúrának.
5.) Új fegyverek a háborúban: harci repülők, harckocsik, tengeralattjárók, csatahajók, mustárgáz, gépfegyverek. Vadászgépek: Manfred von Richtoffen "vörös báró" 80 légipárbajt nyert meg (gépe: Albatros D.II.)
A háború második szakasza
Az USA 1917 tavaszán (1917 április 6.) belépett a háborúba, ám hosszú ideig tart a mozgósítás és behajózás, így az amerikai katonák csak 1918 elejétől jelennek meg a nyugati fronton.
Összesen 2 millió katonát küld Amerika a nyugati frontra. Ez a hatalmas haderő kivédte a németek 1918 tavaszán indított német offenzíváját. Az ellentámadás 1918 augusztusában pedig áttörte a németek vonalait. Az oroszok kilépését bőségesen ellensúlyozta az USA megjelenése.
A nyugati fronton 1918 márciusában még a németek indítottak nagy támadást Amiensnél, de nem tudnak sikereket elérni. 1918 nyarán viszont Ferdinánd Foch vezetésével óriási antant offenzíva kezdődik. 1918 augusztus 8-án, a németek fekete napján az antant sikeres ellentámadást kezdett, áttörtek a németeken.
A 100 napos antant offenzíva: 1918 augusztus 8 - november 11.
A központi hatalmak összeomlása az egyéb frontokon:
1.) Az itáliai fronton a caporettói áttörés, osztrák előretörést jelentett (1917 október 24), de rögtön nagy olasz ellentámadás indult. Az itáliai front 1918 októberében omlott össze
2.) Balkáni front: kapitulált Bulgária és Törökország, így a Thesszalonikiben állomásozó antant csapatok 1918 szeptemberében a Balkánon keresztül Magyarország határai felé indulhattak.
3.) Keleti front: Megszűnik 1917 őszén az orosz csapatok kiléépésével, melynek oka az orsozsországi bolsevik hatalomátvétel 1917 október 25-én (november 7.) Hivatalosan 1918 március 3-án alárt Breszt-litovszki békével lép ki Oroszország a háborúból. (Polgárháború kezdődik Oroszországban a vörösök és fehérek azaz a kommunisták és a cári csapatok között)
4.) Fegyverszünetek:
- A Monarchia 1918 november 3-án Padovában írt alá fegyverszünetet,
- Magyarország november 13-án Belgrádban (Károlyi Mihály)
- Németország pedig 1918 november 11-én a compiegnei (kompienyi) erdőben.
Dátumok:
- 1914 június 28 => Ferenc Ferdinánd meggyilkolása
- 1914 július 28 => Az I. világháború kitörése (Osztrák hadüzenet Szerbiának)
- 1914 augusztus 4 => Németország megtámadja a franciákat
- 1915 => Gorlicei áttörés és Premysl eleste
- 1915 => Gallipoli megtámadása
- 1916 => Somme -i és Verduni csata
- 1917 április 6 => Az USA belép a háborúba
- 1918 március 3 => Breszt-Litovszki béke, az oroszok kilépnek a háborúból
Fegyverszünetek: 1918 november 3, 13. => padovai és belgrádi fegyverszünet, 1918 nov.11 => Compiegnei fegyverszünet
1918 november 11. => Az első világháború háború vége (compegnei fegyverszünet Franciaországban)
Személyek:
Uralkodók a háború alatt: Anglia: V. György, Németország: II. Vilmos, Oroszország: II. Miklós, Monarchia: Ferenc József
Enökök: Franciaország: George Clemenceau
Tábornokok: Ferdinánd Foch (antant főparancsnok), Paul von Hindenburg (német főparancsnok), Franchet d'Esperey, Alekszej Bruszilov, Erich von Falkenhayn, August von Mackensen, Franz Conrad von Hötzendorf (OMM)
Csaták:
- Marne -i csata,
- Somme, Verdun
- Tannenbergi csata,
- Mazúri tavak csatája,
- Premysl ostroma,
- Bruszilov offenzíva,
- Doberdói csata,
- Gallipoli csata,
- Jütlandi csata,
- Amiensi csata,
A párizsi békekonferencia
1.)A győztes nagyhatalmak vezetői - Georges Clemencau, Lloyd George, Vittorio Orlando és Woodrow Wilson - 1919 január 18-án nyitották meg a párizsi békekonferenciát, hogy az öt vesztes ország számára előírják a büntetéseket. Öt vesztes ország:
- Németországgal => Versailles: 1919 június 28.
- Ausztriával => Saint-Germain: 1919 szeptember 10.
- Bulgáriával => Neuilly: 1919 november 27.
- Magyarországgal => Trianon: 1920 június 4.
- Törökországgal => Sevres: 1920 augusztus 10., Lousanne: 1923 július 24.
Az összesen 6 békekötést párizs-környéki békéknek nevezték, mert mindegyik egy-egy Párizs közelében fekvő kisvárosban került aláírásra:
2.)Befolyásoló szempontok:
a)Az USA a népek önrendelkezési jogát akarta érvényesíteni. Még 1918 januárjában 14 pontba foglalta elveit, melyek a szabad kereskedelmet a Népszövetség felállítását és a nemzetiségi alapon történő határkijelöléseket kezdeményezték. Ám nem vették figyelembe az amerikai szempontokat, így Wilson a németekkel megkötött béke után 1919 nyarán el is hagyta a tárgyalásokat. (A Népszövetséget azért létrehozták, mint a béke őrét.)
b)Fontos befolyásoló szempont volt a franciák azon szándéka, hogy ne legyen többé erős dunai monarchia a Kárpát-medencében.
c)Lényeges volt a háború alatt megkötött titkos alkuk teljesítése is: Romániának Erdélyt ígérték, Olaszországnak Tirolt.
d)A területi rendezésnél arra törekedtek, hogy a győztesek gazdagodni tudjanak bizonyos régiókkal, (melyeket a vesztesektől vesznek el), illetve jóvátétel fizetésre kényszerítsék a veszteseket.
A békeszerződések:
1.)Összesen 5 békeszerződést kötött az antant: Németországgal, Ausztriával, Bulgáriával, Magyarországgal és Törökországgal. Mindegyik három részből állt: területek elcsatolása, jóvátétel kiszabása, haderő korlátozása.
2.)Németország elvesztette gyarmatait (Afrikában), illetve elvesztette Elzász-Lotaringiát, Poroszország egy részét, a Saar-vidéket (1935-ig) és Danzigot. A Rajna vidék demilitarizált övezet lett (1936-ig). (70 ezer km2 –t vettek el a németektől.)
3.)A Monarchia felbomlásával új államok születtek: Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia. Illetve további új országok jöttek létre Kelet-Európában, így Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, Finnország.
4.)Magyarországtól elvették területének kétharmadát,így bennünket sújtott a legszigorúbb büntetés.
4.)Bulgária és Törökország is jelentős területeket vesztett, de Törökország nem fogadta el a békét, mely gyarmatai mellett saját területeiből is sokat elvett volna. 1923-ben elérte egy számára méltányosabb új béke aláírását.
Európa új rendje:
A háború után a vesztes Németország jelentős gazdasági válságba került, amit súlyosbított a rá kiszabott magas jóvátétel is. Mivel ez az állapot megbénította a világkereskedelmet, az USA különböző pénzügyi segítségekkel kezdte támogatni a németeket. (Pl.: Dawes terv – 1924). A támogatásoknak köszönhetően Németország képes lett kifizetni jóvátételeit Angliának és Franciaországnak, akik így tudták törleszteni háborús hiteleiket az amerikaiak felé.
TÉMAZÁRÓ DOLGOZAT
Főbb témakörök:
- Szövetségek és nagyhatalmi konfliktusok
- Az első világháború története
- A háborút lezáró békerendezés
Harmat Árpád