Nemzetiségek (Tk. 82.oldal):

A Magyar Királyság területén az Árpád-kortól keződőden egyre nagyobb számban és arányban éltek különböző etnikai csoportok. Ezek a következők voltak

• tótok - szlovákok északon
• oláhok - románok Erdélyben
• rácok - szerbek a délvidéken
• horvátok - szintén a délvidéken
• szlovének - délnyugaton
• egyéb nemzetiségek: bosnyákok, ruszinok, svábok ... stb

A magyarsággal való együtt-élés fordulópontjai:

1.) Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején: ellenségesekké válnak velünk szemben, mert a Kossuth nevével fémjelzett reformer nemesség elutasította autonómia-törekvéseiket. Politikai nemzet = etnikai hovatartozástók FÜGGETLEN egységesen kezelt nemzet.

Nacionalizmus: a nemzetiségek mindegyikénél megjelenik a reformkor időszakában (1830-1848) és a saját nyelv, vallás, hagyományrendszer mindenek elé helyezését illetve autonómia-jogok (azaz önrendelkezés) követelését jelentette (többnyire saját terület pl vajdaság kialakításával).

2.) A kiegyezés utáni korszalókban: A nemzetiségi törvény (1868. évi XLIV. tv) még megengedő módon nyelhasználati és oktatási jogokat biztosított a nemzetiségeknek. Később azonban a századforduló után, a Tisza István korszakban megkezdődött a magyarosítás programja. 

Magyarosítás: az államhatalom különböző rendelkezésekkel arra ösztönzi vagy kényszeríti a nemzetiségeket, hogy magyar nyelven történjen az oktatás minden szinten.

Asszimiláció:  egy etnikum (népcsoport, nemzetiség) vagy annak tagja nem tartja meg saját értéketit, szokásait, hanem a többségi etnikum részévé válik.  

3.) Trianon utáni időszakában: Magyarország körül megerősödött országok jöttel létre, melyekbe hatalmas számú magyar is került, a trianoni elcsatolások miatt.