I. A nagy földrajzi felfedezések okai: []
1.) Aranyéhség. A keresztes háborúk után Ázsiával meginduló kereskedelem – mely fűszereket, porcelánt, selymet hozott Európába – rengeteg aranyat és ezüstöt igényelt. Ráadásul 15. század végére kimerültek Európa aranybányái is. Az 1450-es évekre Európának mind inkább szüksége lett az aranyra, így a hajósok keresni kezdték az Európán kívüli aranylelőhelyeket.
2.) Új kereskedelmi utakra lett szükség. A 15. század során az egyre növekvő Oszmán Birodalom ellenőrzése alá vonta a Levantei útvonalat. Mivel a törökök csak magas vámokért engedték a kereskedelem folytatásáét, új útvonalakat kezdtek keresni, hogy folytatni lehessen a kereskedést Kínával és Indiával.
3.) Tudományos kíváncsiság és a technikai eszközök kiaknázásának igénye. A 15. század végére megjelentek az első tudományos térképek, pl. Toscanelli térképe (1474) mely már gömbölyűnek ábrázolt a Földet, és az új karavella hajókkal illetve iránytűkkel már a nyílt óceánok meghódítása is lehetővé vált.
II. A felfedezők: [Spanyol Birodalom]
A nagy földrajzi felfedezések első résztvevői a spanyol és portugál királyságok támogatásával indultak útjaikra. Ennek három oka volt: egyrészt Spanyolország és Portugália jelentős tengeri hatalmak voltak, másrészt kiegyensúlyozott belső viszonyok jellemezték „őket” (nem úgy mint ekkoriban például Angliát és Franciaországot), illetve vezetőik (pl. Tengerész Henrik portugál herceg) támogatták a hajózás fejlesztését. Jelentős felfedezők:
- Bartolomeu Diaz => ő érte el először Afrika csúcsát (Jóreménység fok) 1487-ben
- Vasco de Gama => ő érte el először Indiát Afrika megkerülésével 1498-ban
- Kolumbusz Kristóf => ő fedezte fel Amerikát 1492-ben. Toscanelli térképe alapján indult el nyugatra, mert azt gondolta, ha folyamatosan nyugatra hajózik, akkor megkerülve a Földet Kínába juthat. Nem számolt azonban Amerikával, amibe „beleütközött” 1492 október 12-én a Bahamáknál (később: Hispaniola szigetén kötött ki). Két hónap alatt kelt át az Atlanti óceánon. (Érdemi rész: Kanári szigetek - Bahamák, 6 ezer km, 36 nap alatt) 1504-ig még három utat tett Amerikába, mindvégig abban a tudatban, hogy Ázsiában (Indiában) jár. [Kolumbusz naplója]
- Amerigo Vespucci => ő bizonyította be 1504 körül, hogy Amerika különálló földrész
- Fernando Magellán => az ő flottája kerülte meg először a Földet 1522-ben. Portugál volt, de a spanyol flottával (5 hajóval indult) Magellán meghalt az út során (a Fülöp-szigeteknél), aki valójában visszatért 3 év alatt körbe-hajózva a Földet (1519 szeptember 20 - 1522 szeptember 6 között) az Juan Sebastian Elcano kapitány volt (egyetlen megmaradt hajóval).
A Föld felosztása: A spanyolok és portugálok 1494-ben és 1529-ben a tordesillasi és zaragózai egyezményekben osztotta fel egymás közt a Földet (a 48. és 138. hosszúsági kör mentén). A szerződéseket maga a pápa szentesítette. A tordesillasit VI. Sándor pápa (Rodrigo de Borja). A megegyezések alapján Spanyolország Amerikát és Ázsiában a Fülöp szigeteket, Portugália pedig az Indiai óceán partvidékét gyarmatosította (pl: Goa városát Indiában és Macaut Kínában).
III. Gyarmatosítások jellemzői:
A hódítók győzelmeinek 3 fő oka: A gyarmatosító seregek hatalmas létszámú indián erőket győztek le 3 okból: egyrészt mert tűzfegyverekkel rendelkeztek (puskák, ágyúk), másrészt mert járványokat hurcoltak be (pl salmonella), harmadrészt pedig mert megosztották a helyi törzseket. (Divide et impera - oszd meg és uralkodj elve.) Az aztékok ősi ellenségei, a toltékok például a spanyol hódítók mellé álltak.
A pozitív hatások: A gyarmatosítók legyőzték Amerika őslakó indiánjait, majd földjeiket a spanyol uralkodó nevében lefoglalták és kifosztották. Ugyanakkor a 300 éven át tartó spanyol uralom átvette a hódítóktól a spanyol-portugál nyelvet, a katolikus vallást és rengeteg előremutató változást is hozott. Városok, kő épületek, kő-utak jelentek meg és Amerika bekapcsolódott a világ-kereskedelembe, kilépve az elszigeteltségből. Megjelentek az európai vívmányok, modernebb eszközök a kontinensen.
IV. A leigázott kultúrák:
- Maják: Közép-Amerikában a Yucatán félszigeten (ma Mexikó) élő indiánok voltak. Jellemzőik: fejlett csillagászat és matematika,
- Aztékok: Közép-Amerikában, a maják közelében (Ma Mexikó) éltek. Jellemzőik: emberáldozatok, lépcsős piramisok, fejlett földművelés. Fővárosuk: Tenocstitlán, nagy királyuk: II. Montezuma.
- Inkák: Dél-Amerikában, az Andok csúcsai közt éltek. Jellemzőik: fejlett orvoslás, és építészet. Legfőbb uralkodó viselte az „inka” címet.
A gyarmatositások vezetői:
- Pedro de Alvarado: maják legyőzője 1524/25-ös hadjáratában elfoglalta a legnagyobb maja városokat (de a maják végső legyőzése egészen 1541-ig eltartott).
- Hernan Cortes: aztékok leigázója. Nagy hadjáratában 1521 augusztus 13-án foglalta el az azték fővárost Tenocstitlánt. (Seregének csak felét alkották spanyolok, másik fele indiánokból állt.)
- Francisco Pizarro: az inka birodalom meghódítója 1532 augusztus 15-én győzte le az utolsó inka uralkodót Atahualpát, majd 1533 november 15-én bevonult az inka fővárosba Cuzcóba.
A felsorolt spanyol hadvezérek úgynevezett konkvisztádorok voltak és seregeiket is konkvisztádorok alkották (conquistador = spanyolul hódító katona)
V. A nagy földrajzi felfedezések következményei:
Sir Walter Raleigh (1585- Roanoke szigeti első brit telep-létesítés)
- Új növények jelentek meg Európában: burgonya, kukorica, bab, kávé, kakaó, dohány, paradicsom, paprika
- Árforradalom: A gyarmatokról Európába áramló sok nemesfém miatt leesett az arany-ezüst ára, ami inflációt gerjesztett. Mivel nőtt a népesség és az iparcikkek jelentős része a gyarmatokra áramlott, megemelkedett az élelmiszerek és egyéb eszközök iránti kereslet. Ez áremelkedést okozott (ez volt az árforradalom)
- A világkereskedelem súlypontja a korábbi Levantei útvonalról áthelyeződött az Amerika - Európa - Afrika közti kereskedelemre. Amerika cukrot szállított Európának, ahol ebből alkoholt készítettek és Afrikában értékesítettek. Afrikában az alkoholokért rabszolgát lehetett venni és Amerikában eladni. Körforgalom alakult ki.
- Új országok is elindítják felfedezőiket. Sir Walter Raleigh (1585- Roanoke szigeti első brit telep-létesítés)
Amerika felfedezésével véget ért a középkor és kezdetét vette az újkor.