4.0 Az Anjouk és a Zsigmond-kor (1301-1437)
2024. november 01. írta: Töritanár__

4.0 Az Anjouk és a Zsigmond-kor (1301-1437)

Az Anjou (Anzsu) család

A francia uralkodó-család, a Capet-dinasztia oldalágát alkották az Anjouk, akik 1264-ben megszerezték a pápától a Nápolyi Királyságot. Az Anjou család egyik tagja, Károly beházasodik az Árpád-házba és elveszi feleségül V. István lányát. Később, 1301-ben erre a frigyre hivatkozva követeli a magyar trónt Károly Róbert.

anjouk.jpg

Károly Róbert (1301-1342)

Az Árpád-ház utolsó szakaszának anarchikus viszonyait Károly Róbert stabilizálta. Történelmi szerepe jelentős, mert őt tekintjük a középkori magyar állam legfőbb konszolidálójának. Trónra kerülése előtti években a Magyar Királyság tartományúri területekre oszlott, melyek élén a kiskirályok szinte korlátlan hatalommal bírtak. Legerősebbek a Csákok, Kőszegiek és Abák voltak. Teljes országrészeket uraltak:

kiskiralyok_map.jpg

1.) Az Árpád-ház kihalása után olyan külföldi trónkövetelők jöttek Magyarországra, akik valamilyen módon mind az Árpádok leszármazottai voltak. Pl: Premysl Vencel, Wittelsbach Ottó, Anjou Károly Róbert. Közülük végül Károly Róbert kaparintotta meg a trónt, aki V. Istvánnak dédunokája volt.

2.) Első feladata Károly Róbertnek a kiskirályokkal való leszámolás lett. Az 1312-es Rozgonyi csata során Károly Róbert Kassa városával összefogva győzi le az egyik legnagyobb kiskirályt az Aba családot.

3.) Károly Róbert 1301 és 1321 közt nagyrészt leszámol az összes kiskirállyal, így a Borsa, a Kőszegi, és a Kán családokkal. (Csák Máté 1321-ben természetes halált.)

vegyeshaz_csaladfa.jpg

Károly Róbert reformjai:

1.) Királyi földek és várak visszavétele. Az Árpád-korban a királyok rengeteg uralkodói földet adományoztak a nemeseknek a trónharcok miatt. Ezek egy részét visszavette a király, majd szolgálati honor birtokként a hozzá hűséges nemeseknek adta tovább. Így egy jelentős, királyhű réteget nyert akik a főbb tisztségeket is megkaphatták. Míg uralma kezdetén az ország 300 várából csak 60 volt királyi kézen, addig uralma végére ez elérte a 160-at! 

2.) URBURA = bányák után fizetendő illeték a királynak, bányabér. Ha egy földesúr aranyat vagy ezüstöt talált a birtokán akkor korábban azt be kellett szolgáltatni a királynak. Károly Róbert bányareformja bevezette, hogy a megtalált nemesfémeknek csak kétharmadát kellett átadni, egyharmad pedig maradhatott a földesúrnál. Ezzel a reformmal a nemesek végre érdekeltek lettek abban feltárják birtokaikon az aranylelő helyeket. Károly Róbert aranypénzt is veretett.

3.) Harmincadvám: a határon át behozott termékek egyharmincada a királyt illette.

4.) Kapuadó: parasztok által a királynak fizetett állami adó

5.) Reformjai révén megtelt a királyi kincstár, megnőtt a királyi földek és királyi várak száma, és ezzel újra megerősödött a királyi hatalom illetve tekintély. A Magyar Királyság visszanyerte erejét!

anjou_csaladfa.jpg

Károly Róbert külpolitikája:

  1. Visegrádi királytalálkozó (1335): a lengyel-cseh és magyar uralkodók szövetsége, kereskedelmi összefogása.
  2. Károly Róbert idején jön létre a független Havasalföldi Fejedelemség
  3. Károly Róbert lengyel feleséget szerzett Lokietek Erzsébet személyében. Gyermekeik közül Lajos a lengyel-magyar trónt, Endre pedig a nápolyi trónt kapta.

csik_vonal.jpg

Nagy Lajos (1342-1382)

Az Anjou-család sarjaként a francia uralkodócsalád oldalági leszármazottja, Károly Róbert fia. Hazánkat 4 évtizeden keresztül uralta.

nagylajos_terkep.jpg

1.) Nápolyi hadjáratok: Uralma kezdetén saját családjának nápolyi ága ellen kellet hadat viselnie, mert testvérét megölték egy trónharcban. Bár győzött ezekben a hadjáratokban, Nápolyt nem tudta megtartani. Maradt lengyel-magyar király. Ez volt a perszonálunió rendszere, melyben csak a király személy köti össze a két államot!

2.) Hódítások: Dalmácia, Galícia (Velencétől és Litvániától)

3.) Az 1351-es törvények és ősiség: Az ősiség törvény (aviticitas) lényege annak kimondása, hogy a nemesi birtok elidegeníthetetlen (nem eladható). Apáról fiúra vagy lányra száll és csak a család kihalása után száll vissza a királyra. A kis-, és köznemesek kérték a törvény kimondását, mert így elejét vehették annak az elharapódzó rendszernek, hogy a főnemesek arra kényszerítik őket, hogy eladják számukra földjeiket! Az 1351-es törvények többi része az egységes 9-ed (nona) szedésről és az úriszékek rendszerének (illetve a pallósjognak) a becikkelyezéséről szólt. Emellett újra megerősítette az Aranybullát és annak fő részét a nemesi adómentességet.

4.) Várostámogató politika, céhek: Nagy Lajos fokozottan támogatta a városfejlesztéseket. Az ő idején erősödnek meg a céhek. A céhek egy-egy városban, adott szakmák érdekvédelmi szervezetei voltak, melyek közösen határozták meg az árakat, béreket, a gyártás módjait és a mestervizsgák végeredményeit.

csik_vonal.jpg

Luxemburg Zsigmond (1387-1437)

A magyar történelem egyik fontos alakja Luxemburgi Zsigmond volt, aki magyar-német-csah királyi címe után 4 évre a német-római császári címet is megszerezte: 

Zsigmond címei:

  • Magyar király: 1387 - 1437
  • Német király: 1411 -1437
  • Cseh király: 1419 - 1437
  • Német-római császár: 1433 május 31-től  

Bárói ligák harca: Nagy Lajos halála után egyik lánya (Hedvig) a lengyel trónra, másik lánya Mária pedig a magyar trónra került. Ezt követően a magyar főurak bárói ligákba tömörülve egymással harcoltak azért, hogy saját jelöltjük legyen Mária férje és így a leendő magyar király. A Horvátiak jelöltjét Anjou Kis Károlyt megkoronázták ugyan 1385-ben, de a Garai-Cillei liga megölte 1386 elején. Végül a Garai nádor által támogatott Luxemburg Zsigmond császár lett Mária férje és Magyarország királya 1387-ben.

zsigmond.jpg

Zsigmond uralma kezdetén a Garai liga foglya lett és csak azon az áron szabadulhatott, hogy feleségül veszi Cillei Borbálát, illetve a ligával együttműködve kormányoz.

Zsigmond rendelkezései:

1.) Sárkány rend létrehozása: azoknak a nemeseknek, akik elfogadták és támogatták Zsigmond politikáját a Sárkány rendbe való belépés támogatást jelentett.

2.) Zsigmond bevezette a telekkatonaság rendszerét, azaz előírta, hogy akinek 20 jobbágyteleknél nagyobb birtoka van, az katonát adjon a királynak.

3.) Tetszvényjog bevezetése: a pápa csak a király engedélyével hirdethet ki bullákat és nevezhet ki főpapokat.

4.) Város törvények 1405-ben: Zsigmond városokat támogató, kereskedelmet élénkítő jogszabályai tartoztak ide. A király főleg azért támogatta a városokat, hogy segítsék őt a nemesek visszaszorításában.

5.) Zsigmond parasztpolitikája: 1437-ben Budai Nagy Antal vezetésével parasztfelkelés kezdődött Erdélyben. Ennek során született meg a parasztok számára engedményeket biztosító Kolozsmonostori egyezmény, melyet a felkelés leverése után visszavontak. Ekkor született meg a Kápolnai Unió, mely Erdély legfőbb nemzetiségeivé a magyarokat, szászokat és székelyeket tette.

Zsigmond külpolitikája

vegvarivonal_map.jpg

1.) A törökökkel szemben ütközőállamokat hozott létre, vagyis szövetségre lépett azokkal a fejedelemségekkel, melyek a déli határainknál feküdtek (Pl.: Szerbia, Havasalföld, Bosznia) plusz határmenti bánságokat hoztak létre, pl jajcai bánság.

2.) A déli végvári vonal kiépítése: Szörény - Orsova - Galambóc - Szendrő - Szabács - Jajca. A végvári vonal hosszú időre meggátolta a török betöréseket a magyar területekre.

timurlenk_map.jpg

3.) A mongol támadás adta időnyerés Magyarországnak. A Török Birodalomra váratlanul rátámadt Ázsia felöl a Timur Lenk vezette új Mongol Birodalom. Az 1402-es támadás visszavetette a törököket és így M.o. több évtizednyi haladékot nyert felkészülni a törökök inváziójára. A támadása alőtt Nikápoly mellett 1396-ban Zsigmond vezetésével a magyar-német hadak vereséget szenvedtek az oszmánoktól. Ám az említett mongol offenzíva miatt az oszmánok nem tudtak Magyarországra támadni.

torok_birodalom_nikapoly.jpg

Zsigmond mint császár

Luxemburgi Zsigmond magyarországi uralkodása alatt elnyerte a Német-Római császári címet is, mégpedig 1433 -ban, halála előtt 4 évvel. Nevéhez fűződik a nyugati egyházszakadás felszámolása a konstanzi zsinaton (1418). Elérte, hogy a korábbi évtizedektől eltérően újra egyetlen pápa irányítsa az egyházat.

Emellett máglyahalálra ítélte Husz Jánost és eltiporta a huszitizmust. Ezzel egy újabb teljes évszázadra biztosította a katolicizmus elsőbbségét Európában. 

Huszitizmus: Husz János cseh vándorprédikátor nevéhez fűződik. A tanok lényege 3 kulcs-elem: pápa kérdése, vagyis, hogy a pápa nem tévedhetetlen, másodrészt: anyanyelvi misék legyenek mindenhol (ne latin), harmadrészt: két szín alatt lehessen mindenkinek áldozni vagyis az úrvacsora terjedjen ki az ostya mellet a miseborra is (Krisztus teste és vére). 

torikonyv_logo_menu.jpg

Harmat Árpád

A bejegyzés trackback címe:

https://torikonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr7518721758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása