A dualizmus korszaka 1.
2024. október 30. írta: Töritanár__

A dualizmus korszaka 1.

Az Osztrák-Magyar Monarchia:

Egy hatalmas és gazdaságilag erős (681 ezer km2-es) 52 millió lakosú birodalom volt 1867 és 1918 között. Európa egyik legfontosabb államát alkotta.

monarchia_terkeppel.jpg

A dualizmus:

  • Az Osztrák-Magyar Monatchia 1867 és 1918 között két állam együttélése volt, egy duális azaz kettős birodalomban.
  • Közös uralkodó a Monarchia feje: Ferenc József császár (uralkodott: 1848-1916) és IV. Károly (uralkodott: 1916-1918)
  • A közös ügyek kivételével (külügy, hadügy, pénzügy) Magyarország önállóan intézhette ügyeit
  • Közigazgatás: A vármegyék élén a fősipánok álltak, akiket az uralkodó nevezett ki és az alispánok, akiket a megyei képviselők választottak maguk közül. Megyei és városi képviselők fele a legtöbb adót befizető polgárok közül került ki, ők voltak a virilisták.
  • Választások: Volt cenzus, így csak a lakosság 6-7 százaléka voksolhatott. A dualizmus alatt, az 1874-es döntéssel a választásra jogosultak körét csökkentették, 5,9% -ra. Jellemző volt a nyílt szavazás, vagyis a vooksolóknak a szavazóbizottság előtt kellett nyilvánosan közölniük, hogy kire szavaznak. Így a hatóságoktól való félelem miatt jellemzően a kormánypártra mertek csak szavazni.

A Tiszák uralma:

tiszak.jpg

A Tisza család: A kiegyezés után, 1875 és 1917 közötti 40 évben Magyarország meghatározó korszakát jelentették a "Tiszák": Tisza Kálmán és fia gróf Tisza István. Miniszterelnökökként, illetve Tisza István esetében emellett házelnökként és kormánypárti vezetőként határozták meg a hazai politikai életet.

csik_vonal.jpg

Az ország vezetése, kormányai 1875 és 1917 között

A kiegyezés-párti Deák-kormányokat előbb a Tisza Kálmán időszak követte majd további Szabadelvű Párti kormányok jöttek majd egy átmeneti belpolitikai váláság-időszak után (1903-1910) következett a Nemzeti Munkapárt korszaka 1910 és 1917 között.

I.=>Tisza Kálmán miniszterelnöksége: 1875-1890

II.=>Szabadelvű kormányok: 1890 - 1903

  • Szapáry Gyula kormánya: 1890-1892 Valutareform: az ezüst-alapú forint helyett bevezette az értékállóbb aranyalapú koronát! 
  • Wekerle Sándor kormánya: 1892-1895 bevezették a polgári házasságkötést 1894-ben (az egyházi esküvő másodlagos és fakultatív lett). Egyenjogúsították az izraelita (zsidó) vallást (1895).
  • Bánffy Dezső kormánya: 1895- 1899 Milleneumi ünnepségek (honfoglalás 1000 éves)
  • Széll Kálmán kormánya: 1899 - 1903 Obstrukció bénítja meg a parlamentet főleg a véderő vita kapcsán (hadsereg-növést akart Ausztria)
  • Khuen Héderváry Károly 1903 június - november

III.=>Belpolitikai válság-korszak: 1903 - 1910

  • Tisza István első kormánya: 1903 november 3 - 1905 június 18.
  • Darabont kormány (Fejérváry Géza): 1905 júni 18 - 1906 ápr 8
  • Wekerle Sándor ellenzéki koalíciós kormánya: 1906 - 1910 (Kompromissziummal kerül hatalomra)

IV.=>Nemzeti munkapárt megalakulása - Tisza István korszak: 1910 - 1917

  • Khuen Héderváry Károly: 1910-1912
  • Lukács László: 1912-1913
  • Tisza István 2.kormánya: 1913 június 10 - 1917 május 23. 

csik_vonal.jpg

PÁRTOK A KORSZAKBAN

A dulaizmus alatt (1867-1918) a pártok ideológiáját és programját a kiegyezéshez való viszony határozta meg. Ez alapján a pártok három nagy csoportba sorolódtak:

Kiegyezést elutasító pártok: 

  • 48-as párt
  • Balközép Párt
  • Függetlenségi Párt

A kiegyezést részben támogató pártok:

  • Szabadelvű Párt
  • Nemzeti Munkapárt

A kiegyezést támogató pártok: 

  • Felirati Párt
  • Deák Párt
  • Konzervatív Párt

partok_dualizmus.jpg

A hatalom 1875-ben a kiegyezést csak részben támogató Szabadelvű Párt kezébe került és megkezdődött a Tisza-korszak. Ebben Szabadelvű Párt után a Nemzeti Munkapárt következett (és Tisza Kálmán fia: Tisza István) 

A két legerősebb párt a dualizmus első évtizedeiben a Felirati Pártból alakult Deák-párt és a Határozati Pártból lett Balközép párt volt. A Határozati pártot Teleki László vezette, aki a kiegyezés kérdésében távolságtartást akart elérni (inkább ellenezte, mint pártolta az Ausztriához közeledést). A Deák-párt viszont támogatta a kiegyezést. A Balközép párt csak laza kapcsolódást akart Ausztriával.

Végül 1875-ben egyesült a két párt és létrejött a Szabadelvű Párt. Az egyesüléssel egyet nem értő Balközép-képviselők a kiegyezést tagadó Szélsőballal egyesülve hozta létre a Függetlenségi Pártot. Innentől, vagyis 1875-től 1890-ig Tisza Kálmán miniszterelnök vezette az országot! 

csik_vonal.jpg

PARLAMENTI VÁLSÁGOK

Parlamenti válság 1904-ben: Amikor a kisebbségben lévő parlamenti ellenzék megbénítja az országgyűlés működését, az úgynevezett "agyonbeszéléssel", obstrukciónak nevezzük. Vagyis: addig szólalni fel folyamatosan - egymásnak adva a szót -  míg a törvény megszavazása lehetetlenné válik. Amikor vita lett a haderő törvényről és az ellenzék csak akkor akart belemenni a haderőfejlesztésbe ha a közös hadsereg magyar jellegűbb lesz, megbénították a parlament munkáját. Válaszul a kiegyezést pártoló többség Tisza Kálmán fiát Tisza István választotta miniszterelnökké, aki új házszabályt dolgozott ki. Ez tiltotta az obstrukciót. Elfogadása a "zsebkendőszavazással" történt: 1904 november 18-án. Ekkor adott jelre (a házelnök elejtette zsebkendőjét) megszavazták. Az ellenzék tört-zúzott az ülésteremben. [Eremitha blog cikke]

zsebkendoszavazas.jpg

Koalíciós válság 1905-1910 :

1905-ben olyan pártok győztek a választásokon (1905 február 4-én), melyek tagadták a kiegyezés létjogosultságát. (LINK) A fő győztes a Függetlenségi és 48-as párt volt, mely 40%-ot ért el, szemben a Szabadelvű Párt 38,5%-ával. 

Ferenc József nem volt hajlandó elfogadni győzelmüket, és egy saját maga által választott kormányt nevezett ki Fejérváry Géza vezetésével. Magyarországot 1 éven keresztül egy császár által kinevezett és törvényes nem választásokon nyert kormányzat vezette. Végül a függetlenséget követelők meghátráltak és kénytelenek voltak elfogadni a kiegyezés eszméjét. Ekkor kormányra kerülhettek (Wekerle Sándor kormány).

torikonyv_menukep.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://torikonyv.blog.hu/api/trackback/id/tr3518720316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása